Naptárok és ünnepek
Az üzleti és világi élet Egyiptomban a nyugati naptár (Gergely-naptár) szerint szervezÅ‘dik, de más naptárak és idÅ‘számítások is elfogadottak Egyiptomban. Az muszlim naptárt a vallásos intézmények használják. 12 hónapot tartalmaz,a hold járását veszi figyelembe és 29 vagy 30 napból áll egy-egy hónapja. Emiatt a muszlim év 11 nappal rövidebb, mint a Gergely-naptár, vagy nyugati naptár szerint számított év, és a hónapok évrÅ‘l évre elÅ‘rébb csúsznak.
A Gergely-naptár szerint például április mindig tavasszal van, az muszlim naptár szerint azonban a hónapok 3-3 évenként az összes évszakot végigjárják.
A kopt kalendárium a nap járását veszi figyelembe, 12 30 napos hónapból, és egy 5 napos hónapból áll, így összesen 13 hónap tesz ki egy évet. Minden negyedik évben egy nappal hosszabb a legrövidebb, 5 napos hónap (szökÅ‘nap). A kopt kalendárium egyik változatát használják a földművesek, amikor az öntözés, palántázás, ültetés és aratás idejét szeretnék meghatározni. Emellett persze a kopt egyház hatóságai és tagjai is használják a naptárat. A következÅ‘ táblázatban felsoroljuk a kopt és muszlim hónapokat.
Muszlim |
Kopt |
Muhrram |
Toot (szeptember 11-én vagy 12-én kezdÅ‘dik) |
Safar |
Baaba |
Rabi` il-awal |
Hatour |
Rabi` it-tani |
Kiyaak |
Gamada-l-uula |
Tuuba (január közepe) |
Gamada-l-ukhra |
Amshir |
Ragab |
Baramhat |
Sha’aban |
Barmuda |
Ramadan |
Bashans |
Shawwal |
Bauna |
Dhu’l Qaeda |
Abiiib |
Dhu’l Hejja |
Masarra |
|
Nasi (5-6 nap) |
Hivatalos ünnepek (Tekintse meg a "moulidokat"!)
A táblázatban összegyűjtöttük Egyiptom hivatalos ünnepeit, amikor a kormányhivatalok zárva tartanak.
Dátum |
Ünnep |
Január 7. |
Kopt karácsony |
Január 25. |
Új forradalom napja |
Április 25. |
Sínai függetlenség napja |
Május 1. |
Munka ünnepe |
Július 23. |
Régi forradalom napja |
Október 6. |
Fegyveres erők napja |
A táblázatban összegyűjtöttük azokat a hivatalos ünnepeket, amikor a kormányhivatalok nyitva tartanak.
Dátum |
Ünnep |
Június 18. |
Evakuálás napja |
Október 24. |
Szuezi győzelem napja |
December 23. |
Győzelem napja |
Lakomák, böjtök és egyéb iszlám alkalmak
ElÅ‘írás
Iszlám újév (1 nap)
A próféta születésnapja (1 nap)
Mulid el-Nabi, (Mawlid an Nabi) Mohamed próféta születésnapjának ünnepe. Hagyományos felvonulással és parádéval ünneplik Kairó történelmi negyedében, ahol dobokkal és trombitákkal zenélnek Mohamed dicsÅ‘ségére. Az ünnep elÅ‘készületeként színes papírszalagokkal és zászlócskákkal díszített standokat állítanak fel országszerte, ahol cukorkákat és édességet árulnak a gyerekeknek.
Ramadan kezdete
Ramadan a legszentebb hónap az iszlám évben, és nem csak szigorúan elÅ‘írt és betartott böjt, hanem egy hatalmas, közös ünnep is. A megtartóztatás és megújulás hónapja. A muszlimok, kivéve a gyermekeket, az idÅ‘seket, a terhes vagy szoptató anyákat, a betegeket és a hosszú úton lévÅ‘ket, tartózkodnak az ételtÅ‘l, italtól, cigarettától és a szexuális élettÅ‘l egészen napkeltétÅ‘l napnyugtáig. A lakoma napnyugtakor kezdÅ‘dik, az egész napos böjtöt egy esti imával, az iftárral törve meg, és hajnalhasadásig tart. Az iftár után az egyitptomiak az utcákra kitett, hosszú asztaloknál esznek, majd a tetÅ‘kön vagy kertekben az énekeseket és mesemondókat hallgatják a reggeli imáig. Napkelte elÅ‘tt még egy étkezést elköltenek közösen, a böjtölés hosszú napja elÅ‘tt. Ramadan alatt az üzelti órák általában rövidebbek, mert a dolgozók is betartják a szigorú böjtöt.
Eid Al Fitr (3 nap)
Az Eid Al Fitr a Ramadán lezárását ünneplÅ‘ mulatság. Egy vidám ünnep, ahol az emberek felveszik új ruháikat, ajándékokat adnak egymásnak, adakoznak, és rengeteg finom falattal kínálják meg a rászorulókat is. Az ünnepségek a böjtöt lezáró három napon keresztül folyamatosan tartanak.
Waqf el Arafat (1 nap)
Az Eid Al Adha előtti nap.
Eid Al Adha (3 nap)
Az Eid Al Adhaarról emlékezik meg, amikor Ábrahám saját fia, Izsák helyett egy bárányt áldozott fel. A gazadagabb családok a hagyományok szerint levágnak egy bárányt, húsát megosztva a rokonokkal, szomszédokkal, szegényekkel és rászorulókkal. Tekintse meg cikkünket az EidrÅ‘l!
Speciális Kopt keresztény ünnepek
ElÅ‘írás
Nagypéntek
Nagypénteken feszítették keresztre Jézus Krisztust, ez az utolsó péntek a húsvéti ünnepek elÅ‘tt.
Húsvét
A kopt húsvét a kopt böjti idÅ‘szakot zárja le, és általában egy héttel a nyugati húsvét után ünneplik. A kopt üzletek ilyenkor zárva vannak.
.
HúsvéthétfÅ‘
Sham al Nessim, „a szellÅ‘ illata” egy tavaszi ünnep, amit a kopt húsvét utáni hétfÅ‘n ünnepelnek. Vallási hovatartozás nélkül megüli minden egyiptomi. Az egész lakosság, fÅ‘leg a nagyvárosban élÅ‘k, vidékre, vagy valamilyen zöld területre vonulnak, fÅ‘tt tojással és ecetes hallal teli piknikkosarakkal, és együtt töltik az egész napot a szabadban. Az üzletek ilyenkor zárva tartanak.
Pünkösd
7 héttel a húsvéti ünnepek után ünneplik. Pünkösd annak az ünnepe, amikor Jézus feltámadása után a Szentlélek leszállt a tanítványokhoz.
Utolsó frissítés: 2011. Május 23.